Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A leszokás utáni pluszkilók ellen

Tévhit, hogy a dohányzásról történő leszokás automatikusan hízást eredményez.

Dohányosoknál igen gyakori, hogy az éhségérzetet cigaretta segítségével nyomják el. Amikor a cigaretta, mint éhség-elnyomó eszköz, már nem létezik, akkor általában evéssel helyettesítik. Ez sokkal egészségesebb, mint nikotinnal elterelni a szervezet figyelmét az éhségről, azonban célszerű odafigyelni, nehogy átessünk a ló túlsó oldalára. Amennyiben ezeknek az okait megértjük és figyelemmel kísérjük, ez elkerülhető.

 

Az elsődleges feladat tehát az odafigyelés, főként abban az esetben, ha tudjuk magunkról, hogy hízásra hajlamosak vagyunk. A tudatosság nagyon fontos, nem érdemes homokba dugni fejünket, majd siránkozni a felesleges kilókon. Ha nem viszel be több kalóriát mint korábban, akkor egy grammot sem fogsz felszedni! (Én sem híztam egy dekát sem! Sőt...) A nassolást mozgással kompenzálni lehet. Az anyagcsere 3–6 hónap múlva helyreáll, ekkortól már nem kell félni a hízástól, és jöhet egy gondtalan, egészséges, dohányfüstmentes élet.

 

mozgas.jpgTervezz előre!

Okosan döntés, ha már a leszokás előtt is előrelátóbban étkezel, és többet mozogsz, így eleve egy alacsonyabb testsúllyal kezded el a leszokást.

 

Keress valami elfoglaltságot a szájnak!

Tarts kéznél cukormentes édességet, cukorkát, rágógumit. Ha megkívánsz egy cigarettát, inkább rágcsáljon el egy répát!

 

Fokozd az energia-leadást

A hízás megelőzésének legjobb módja a több mozgás. Már a légzés is könnyebben megy, élénkebb a séta vagy a futás üteme. A mozgás kellemes időtöltés, segíti a szervezet méregtelenítését, fokozza a vérkeringést, oldja a feszültséget és jobban is fogod érezni magad a bőrödben. Nem versenysportra van szükség, hanem rendszeres testmozgásra.

 

Nem kell nagy dolgokra gondolnod, egyszerű szokásváltás is megteszi. Sétálj naponta kb. 30 percet, lehetőleg kellemes környezetben, partnerrel, gyerekkel, kutyával – ez relaxációnak is tökéletes. Ne használj liftet, menj fel gyalog az emeletre (de legalább szállj ki egy-két emelettel hamarabb). Szállj le a buszról egy megállóval előbb, parkolj az úti céltól 2-3 háztömbre. Ha teheted, menj gyalog vagy kerékpárral munkahelyedre.

 

Étkezés

Az alapelv az energia bevitel mérséklése, az energia leadás fokozása. Nem kell éhezni, koplalni, különösebben diétázni sem. Mindent ehetsz, amit szeretsz, a hangsúly a mennyiségen van. Ha betartod a következő szabályokat nem fogsz 2-3 kg-nál többet hízni (esetleg még annyit sem):

 

Nem szabad nassolni egy morzsát sem, csak étkezési időben szabad enni, reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Sohasem szabad jóllakásig enni. Minden étkezést akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy már nem vagy éhes, de még tudnál enni. (Ez a későbbiekben is előnyödre válhat.)

 

Mit tegyél, ha két étkezés között úgy érzed, muszáj valamit enned?

Amikor úgy érzed, muszáj valamit enned válaszd inkább a gyümölcsöt, cukortartalma révén (ami természetes cukor) elnyomja az éhségérzetet, rosttartalma telíti a gyomrot. Ha ez nincs az ínyedre, egy pohár sovány kefirbe vagy joghurtba keverj bele egy púpozott evőkanálnyi étkezési zabkorpát (nagyobb élelmiszerboltokban kapható) és igyál rá egy pohár vizet. Ennek minimális a tápértéke, de jóllakottság érzését kelti.

 

Igyál sok vizet!

Ez serkenti az anyagcsere működését, és a rágyújtás iránti vágyat is csökkenti. Nem beszélve méregtelenítő hatásáról, mely az időközben távozni vágyó méreganyagok kiürítését segíti elő. Jó, ha mindig van kéznél egy üveg ásványvíz.

 

Így nem is tűnik olyan bonyolultnak, nem igaz? Nincs szükség egyébre, mint egy kis odafigyelésre. 

 

Cikk megjelent: http://www.almamag.hu/eletmod/a-leszokas-utani-pluszkilok-ellen/